SZOLGÁLTATÁSOK
HOGYAN INDUL A KÖZÖS MUNKA?
1.
Megismerkedés és konzultáció
Egy beszélgetéssel indulunk, ahol megismerem a céljaidat és az elképzeléseidet – ez adja az alapját annak, hogy személyre szabott ajánlatot tudjak készíteni.
2.
Tervezés és megoldás
A közösen kialakított irány mentén javaslatot teszek, majd elkezdjük a munkát a kiválasztott megoldásokkal.
3.
Megvalósítás és finomítás
A folyamat során végig figyelek a visszajelzésekre, és együtt alakítjuk ki a működő, átgondolt végeredményt.
ONLINE MARKETING
– Amikor a márka végre oda kerül, ahol látják. –
Stratégiai alapokra építve menedzselem online jelenléted – a közösségi médiától és hirdetésektől a hírleveleken és az automatizmusokon át a weboldaladig –, hogy kommunikációd egységes legyen és valódi eredményeket hozzon.
KÖZÖSSÉGI MÉDIA FELÜLETEK KEZELÉSE
Tartalomstratégia tervezése
Posztok, szövegek, kreatívok készítése
Posztolás ütemezése és kezelése
Statisztikák, riportok, teljesítményfigyelés
Kommentek és üzenetek kezelése igény szerint
Megtervezem és elkészítem a tartalmaidat, majd gondoskodom a posztolásról és a folyamatos jelenlétről.
Közben figyelem az eredményeket, és igény szerint a közösséged kezelésében is támogatlak.
ONLINE HIRDETÉSEK TELJESKÖRŰ KEZELÉSE
Kampánystratégia kialakítása
Hirdetésszövegek és kreatívok készítése
Kampányok indítása és optimalizálása
A/B tesztek futtatása
Havi teljesítményriport és javaslatok
Összeállítom a kampánystratégiád, elkészítem a hirdetések szövegeit és kreatívjait, indulást követően pedig folyamatosan optimalizálom a kampányokat.
A teljesítményt folyamatosan figyelem, tesztelem és havi riportokkal, javaslatokkal segítem a fejlődést.
EMAIL MARKETING ÉS AUTOMATA RENDSZEREK
Feliratkozási rendszerek, kialakítása
Hírlevél sablonok készítése arculatra tervezve
Automatizmusok kialakítása
Menedzselt, időszakos kampányok
Listaépítés, szegmentálás és karbantartás
Teljesítményelemzés és rendszeres riportok
Felépítem a hírlevélrendszeredet az alapoktól – a feliratkozási folyamatoktól az arculatra tervezett sablonokon át az automatizmusokig.
A működtetésben, kampányokban és a lista folyamatos építésében, elemzésében is támogatlak.
SZÖVEGÍRÁS ÉS WEBOLDAL KEZELÉSE
Blogcikkek készítése
Weboldal szövegek írása
Értékesítést támogató szövegek ajánlatokhoz és kampányokhoz
Storytelling alapú márkaszövegek
Tematikus tartalomnaptár készítése
Weboldal tartalmának frissítése
Termék- és szolgáltatás leírások
Megírom a weboldalad és kommunikációd szövegeit – a blogcikkektől és értékesítési anyagoktól a storytelling alapú tartalmakig.
A tartalomtervezéstől a folyamatos frissítésig segítek abban, hogy minden szöveg egységesen és hatásosan működjön.
WEBOLDAL KÉSZÍTÉS
– A digitális névjegy, amit büszkén mutat meg. –
A weboldalkészítésben a landing oldaltól a komplex megvalósításokon át, a jelenlegi weboldalad frissítéséig számíthatsz rám.
Olyan felületet hozunk létre, ami nemcsak jól néz ki, hanem érthetően közvetíti az üzeneted, és természetesen vezeti a látogatókat a következő lépés felé.
Egyoldalas weboldal, amelynek célja, hogy a látogatóból érdeklődő vagy ügyfél legyen.
Ideális választás akkor, ha van egy konkrét ajánlatod, és szeretnéd, ha a látogatók egyértelműen eljutnának a döntésig.
Célja, hogy egyértelműen kommunikáljon, kizárja a zavaró tényezőket, és egyetlen, világos útvonalon vezesse végig az érdeklődőt a cselekvésig.
Ideális akkor is, ha egy egyszerű, letisztult bemutatkozó oldalt szeretnél, ami gyorsan elkészül, mégis professzionális megjelenést ad — és nem csak jól néz ki, hanem valóban működik is.
LANDING OLDAL CSOMAG TARALMA
- WordPress alapú weboldal egyedi, arculathoz illeszkedő megjelenéssel
- 1 főoldal + szükséges jogi oldalak (pl. GDPR)
- Letisztult, egységes design, mobilra és tabletre optimalizálva
- CTA gombok és kapcsolatfelvételi vagy jelentkezési űrlap
- Domain és tárhely ügyintézés, teljes technikai beállítás és élesítés
- Google Analytics, Search Console és mérési rendszerek beállítása
- Üzleti e-mail cím és levelezési rendszer beállítása
- Alap keresőoptimalizálási (SEO) beállítások
- 45 perces online konzultáció a célok és az üzenet pontosítására
- Kezelési útmutató a weboldal használatához
WEBOLDAL, AMELY SEGÍT ÁTLÁTHATÓAN ÉS MEGGYŐZŐEN BEMUTATNI, KI VAGY ÉS MIVEL FOGLALKOZOL.
Ideális választás akkor, ha nem csak jelen lenni szeretnél online, hanem tudatosan és professzionálisan szeretnéd képviselni a márkádat.
Ha fontos számodra, hogy a látogatók ne csak megismerjenek, hanem bizalmat is építsenek feléd és egy átgondolt, többoldalas weboldalon keresztül valódi képet kapjanak arról, ki vagy és miben tudsz nekik segíteni.
BEMUTATKOZÓ CSOMAG TARALMA
- 45 perces stratégiai konzultáció a célok és a tartalom pontosítására
- Stratégiai alapozás: célcsoport, pozicionálás és vizuális irány meghatározása (moodboard)
- WordPress alapú weboldal egyedi arculattal, vagy arculattervezéssel, ha még nincs kialakult márkád
- Személyre szabott felépítés, amely végigvezeti a látogatót
- Főoldal + 3–4 aloldal, valamint szükséges jogi oldalak (pl. GDPR)
- Kapcsolati és jelentkezési űrlapok kialakítása, CTA gombok elhelyezése
- Reszponzív, mobilra és tabletre optimalizált megjelenés
- Alap keresőoptimalizálás (SEO) és technikai beállítások
- Domain és tárhely ügyintézés, teljes technikai élesítés
- Google Analytics, Search Console és mérési rendszerek beállítása
- Hírlevél rendszer integráció és feliratkozási lehetőség kialakítása
- Közösségi média felületek beágyazása
- Üzleti e-mail cím és levelezési rendszer beállítása
- 60 perces betanítás vagy részletes kezelési útmutató
TUDATOSAN FELÉPÍTETT ONLINE RENDSZERKÉNT TÁMOGATJA A VÁLLALKOZÁSOD NÖVEKEDÉSÉT.
Ideális választás akkor, ha hosszú távra tervezel, és egy olyan weboldalt szeretnél, ami nem csak kiszolgálja a jelenlegi igényeidet, hanem együtt fejlődik a vállalkozásoddal.
Ha több szolgáltatásod, összetettebb ajánlatod van, vagy már nem elég egy egyszerű bemutatkozó oldal — és szükséged van egy átgondolt, rendszerben működő online jelenlétre.
Akkor is jó döntés, ha egyedi funkciókban, fejlesztésekben vagy akár webshopban gondolkodsz, és fontos számodra, hogy a weboldalad valóban támogassa az értékesítést és a növekedést.
KOMPLEX CSOMAG TARALMA
- 90 perces stratégiai konzultáció és részletes igényfelmérés
- Stratégiai kutatás: célcsoport, pozicionálás, versenytársak elemzése
- Vizuális koncepció és arculat kialakítása (moodboard, színek, betűtípusok)
- WordPress alapú, egyedileg felépített weboldalrendszer
- Összetett, személyre szabott oldalszerkezet és felhasználói útvonalak megtervezése
- Főoldal + több aloldal + szükséges jogi oldalak (pl. GDPR)
- Egyértelmű és ügyfélbarát tartalmi struktúra kialakítása
- Egységes, prémium megjelenés, reszponzív (mobilra és tabletre optimalizált) design
- Többféle kapcsolatfelvételi megoldás (űrlapok, CTA-k, pop-upok)
- Prémium űrlapmegoldások és interakciós elemek
- Webshop funkciók (igény esetén): WooCommerce rendszer teljes beüzemelése, Egyedi terméksablonok, Fizetési és szállítási módok integrálása, Rendeléskezelés és automatikus e-mail értesítések
- SEO (alap és bővített keresőoptimalizálás)
- Google Analytics, Search Console és mérési rendszerek beállítása
- Hírlevél rendszer integráció és feliratkozási lehetőség
- Közösségi média felületek integrálása
- Üzleti e-mail cím és levelezési rendszer beállítása
- Domain és tárhely ügyintézés, teljes technikai beállítás és élesítés
- Könnyen kezelhető felület, amely később is bővíthető
- 60 perces betanítás vagy részletes kezelési útmutató
FRISSÍTSD A MEGJELENÉSED ÉS HANGOLD ÚJRA A MEGLÉVŐ OLDALAD A JELENLEGI CÉLJAIDHOZ IGAZÍTVA.
Akkor ideális, ha a weboldalad alapvetően jól működik, de vannak olyan problémák, amelyek rontják az összképet vagy a teljesítményt — például lassú betöltés, vizuális hibák, elavult megjelenés vagy nem megfelelő optimalizálás.
Ilyenkor nincs szükség teljes újraépítésre. A cél, hogy feltárjuk a gyenge pontokat, és célzottan javítsuk azokat — hogy az oldalad újra hatékonyan támogassa a vállalkozásodat.
VÁLASZTHATÓ SZOLGÁLTATÁSOK
- A weboldal sebességének javítása, hogy gyorsabban és gördülékenyebben működjön
- A megjelenés finomhangolása, vizuális hibák és elcsúszások korrigálása
- A technikai háttér és a keresőoptimalizálás átnézése, szükséges beállítások javítása
- A tartalmak frissítése, pontosítása és egységesítése
- A mobilos és tabletes megjelenés optimalizálása, hogy minden eszközön jól működjön
- Navigáció és felhasználói élmény javítása
- Oldalszerkezet átgondolása és átláthatóbbá tétele
- Egyedi fejlesztések beépítése
- Cselekvésre ösztönző elemek (CTA-k) finomhangolása
- Űrlapok és kapcsolatfelvételi pontok fejlesztése
- Képek és vizuális elemek optimalizálása
- Tartalom feltöltése és strukturálása
- Hibák és linkek javítása
- Mérési rendszerek beépítése, ellenőrzése és pontosítása
KONKRÉT ELKÉPZELÉSED VAN A WEBOLDALADRÓL?
Töltsd ki a weboldaladdal kapcsolatos előzetes felmérést, hogy pontos képet kapjak az elképzeléseidről, és elindulhasson a közös megvalósítás.
Mit nem tartalmaz a weboldalkészítés csomagok ára?
Domain és tárhely szolgáltatás díja
Szövegírás
Grafikai és képi anyagok készítése
A weboldal elkészítéséhez és hatékony működéséhez szükséges bővítmények díja
Weboldalakhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások
Tartalmi szövegek megírása
Grafikai és képi megjelenítések tervezése
Blogcikkek, bejegyzések kialakítása, írása
Automatikus fizetési és számlázási rendszer bekötése
Jogi dokumentumok megírása (ÁSZF, Adatkezelési tájékoztató, Impresszum)
Karbantartás
Webshop kialakítása
Folyamatos tartalomfrissítés
Extra bővítmények beépítése
Egyedi fejlesztések
Többnyelvű oldalak kialakítása
Időpontfoglaló rendszer bekötése
KREATÍV TERVEZÉS
– Ahol a vizuális élmény formát ad az üzenetnek. –
Ha van egy ötleted, amihez vizuális megjelenésre van szükséged, segítek formát adni neki – egységesen, a márkádhoz illesztve, az online és nyomtatott felületeken egyaránt.
Íme néhány példa- a teljesség igénye nélkül
NÉVJEGY
E-BOOK
SZÓRÓLAP
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
KATALÓGUS
WEBOLDAL DIZÁJN
NÉVJEGY
E-BOOK
SZÓRÓLAP
KÖZÖSSÉGI MÉDIA
KATALÓGUS
WEBOLDAL DIZÁJN
Nincs két egyforma projekt - és nincs két egyforma megoldás sem.
A jó együttműködés alapja a figyelem, a bizalom és az őszinte kommunikáció.
Ha fontos számodra a jól átlátható folyamat és az átgondolt megoldások, örömmel segítek megtalálni a megfelelő irányt.
Megismerkedés és konzultáció
Egy beszélgetéssel indulunk, ahol megismerem a céljaidat és az elképzeléseidet – ez adja az alapját annak, hogy személyre szabott ajánlatot tudjak készíteni.
Tervezés és megoldás
A közösen kialakított irány mentén javaslatot teszek, majd elkezdjük a munkát a kiválasztott megoldásokkal.
Megvalósítás és finomítás
A folyamat során végig figyelek a visszajelzésekre, és együtt alakítjuk ki a működő, átgondolt végeredményt.
ONLINE MARKETING SZOLGÁLTATÁSOK ÁRA
Minden vállalkozás más, ezért az online marketing szolgáltatások díja is az egyedi igényekhez és célokhoz igazodik.
Árajánlatot kizárólag előzetes egyeztetést követően tudok adni, a szolgáltatásokat pedig jellemzően csomagáras formában kalkulálom.
KÖZÖSSÉGI MÉDIA FELÜLETEK KEZELÉSE
Megtervezem és elkészítem a tartalmaidat, majd gondoskodom a posztolásról és a folyamatos jelenlétről. Közben figyelem az eredményeket, és igény szerint a közösséged kezelésében is támogatlak.
ONLINE HIRDETÉSEK TELJESKÖRŰ KEZELÉSE
Megtervezem a kampánystratégiát, elkészítem a hirdetések szövegeit és kreatívjait, majd elindítom és folyamatosan optimalizálom a kampányokat. A teljesítményt folyamatosan figyelem, tesztelem és havi riportokkal, javaslatokkal segítem a fejlődést.
EMAIL MARKETING ÉS AUTOMATA RENDSZEREK
Felépítem a hírlevélrendszeredet az alapoktól – a feliratkozási folyamatoktól az arculatra tervezett sablonokon át az automatizmusokig. A működtetésben, kampányokban és a lista folyamatos építésében, elemzésében is támogatlak.
SZÖVEGÍRÁS ÉS WEBOLDAL KEZELÉS
Megírom a weboldalad és kommunikációd szövegeit – a blogcikkektől és értékesítési anyagoktól a storytelling alapú tartalmakig. A tartalomtervezéstől a folyamatos frissítésig segítek abban, hogy minden szöveg egységesen és hatásosan működjön.
ONLINE MARKETING
– Amikor a márka végre oda kerül, ahol látják. –
KÖZÖSSÉGI MÉDIA FELÜLETEK KEZELÉSE
Stratégiai alapokra építve menedzselem közösségi média felületeid, hogy márkád és üzeneted egységes, érthető, következetes és vonzó jelenléttel jelenjen meg.
A szolgáltatás tartalma
Tartalomstratégia tervezése
Posztok, szövegek, kreatívok készítése
Posztolás ütemezése és kezelése
Statisztikák, riportok, teljesítményfigyelés
Kommentek és üzenetek kezelése igény szerint
ONLINE HIRDETÉSEK TELJESKÖRŰ KEZELÉSE
Teljes körű kampánymenedzsment a különböző hirdetési rendszerekben. A cél: hatékony költés, jól célzott hirdetések és folyamatosan javuló eredmények.
A szolgáltatás tartalma
Kampánystratégia kialakítása
Hirdetésszövegek és kreatívok készítése
Kampányok indítása és optimalizálása
A/B tesztek futtatása
Havi teljesítményriport és javaslatok
EMAIL MARKETING ÉS AUTOMATA RENDSZEREK
Segítek felépíteni vagy továbbfejleszteni meglévő e-mail rendszered, hogy hírleveleid ne csak informáljanak, hanem valós eredményeket is hozzanak.
A szolgáltatás tartalma
Feliratkozási rendszerek, kialakítása
Hírlevél sablonok készítése arculatra tervezve
Automatizmusok kialakítása
Menedzselt, időszakos kampányok
Listaépítés, szegmentálás és karbantartás
Teljesítményelemzés és rendszeres riportok
SZÖVEGÍRÁS ÉS WEBOLDAL KEZELÉSE
Célközönségre szabott szövegeket készítek, amelyek növelik az online láthatóságot és építik szakmai hitelességét. A tartalmak így egyszerre lesznek értékesek és eredményesek.
A szolgáltatás tartalma
Blogcikkek készítése
Weboldal szövegek írása
Értékesítést támogató szövegek ajánlatokhoz és kampányokhoz
Storytelling alapú márkaszövegek
Tematikus tartalomnaptár készítése
Weboldal tartalmának folyamatos frissítése
Termék- és szolgáltatás leírások
Az online marketing területén az alábbi szolgáltatásokat kínálom vállalkozásod számára.
Az egyes pontokra kattintva részletesen is megismerheted, miben tudok neked segíteni.

LANDING OLDAL
Egyoldalas weboldal,
amelynek célja,
hogy a látogatóból érdeklődő vagy ügyfél legyen.
Ideális választás egy konkrét ajánlat fókuszba helyezéséhez. Egy hatékony megoldást amely támogatja az érdeklődők döntését.
A SZOLGÁLTATÁS TARTALMA
45 perces online konzultáció a célok és az üzenet átbeszélésére
domain név és tárhely ügyintézés
átgondolt felépítés, amely végigvezeti a látogatót
cselekvésre ösztönző gomb(ok)
kapcsolatfelvételi vagy jelentkezési űrlap
letisztult, egységes megjelenés
mobilra és tabletre is optimalizált kinézet
alap keresőbarát beállítások
technikai beállítás és élesítés (domain név és tárhely)
BEMUTATKOZÓ WEBOLDAL
A bemutatkozó weboldal 3-6 oldalból áll és segít megmutatni, ki vagy Te, mivel foglalkozol, és miért érdemes melletted dönteni.
Ideális választás, ha egy letisztult, bővebb weboldalt szeretnél,
ami hosszú távon is támogatja a vállalkozásod online jelenlétét.
A SZOLGÁLTATÁS TARTALMA
45 perces online konzultáció a célok és a tartalom átbeszélésére
domain név és tárhely ügyintézés
ha még nincs arculatod, segítek megtervezni és kitalálni a hozzád legjobban passzoló színeket és betűtípust
személyre szabott felépítés
vizuális irány meghatározása moodboard segítségével
főoldal és 3-4 aloldal kidolgozása
űrlapok kialakítása (3 darab)
reszponzív, mobilra és tabletre is optimalizált megjelenés
alap keresőbarát beállítások
technikai beállítás és élesítés
hírlevél rendszer bekötés és feliratkozási lehetőség kialakítása
közösségi média felületek beágyazása
6o perces betanítás vagy útmutató az oldal használatához
KOMPLEX WEBOLDAL
A komplex weboldal egy tudatosan felépített online rendszer,
ami a vállalkozás növekedését szolgálja.
Ideális választás, ha hosszú távra tervezel, ha
több szolgáltatásod, vagy terméked van, vagy szeretnél egy olyan weboldalt,
ami együtt fejlődik a vállalkozásoddal.
A SZOLGÁLTATÁS TARTALMA
9o perces konzultáció a teljes folyamat átbeszélésére, részletes igényfelmérés és célmeghatározás
domain név és tárhely ügyintézés
összetett, egyedileg kialakított oldalszerkezet
egységes, prémium megjelenés, érthető, ügyfélbarát struktúra megtervezése
arculat átbeszélése vagy kialakítása az üzenethez illő színekkel és betűtípusokkal
vizuális koncepció kialakítása moodboard segítségével
több aloldal, összetett tartalmi felépítés
többféle kapcsolatfelvételi megoldás (űrlapok, CTA-k, pop-upok)
reszponzív, mobilra és tabletre is optimalizált megjelenés
alap és bővített keresőbarát beállítások
technikai beállítás és élesítés
könnyen kezelhető felület a későbbi bővítéshez is
átadás és 6o perces betanítás az oldal használatához
hírlevél rendszer bekötése és feliratkozási lehetőség kialakítása
közösségi média felületek integrálása
mérési felületek beépítése
LANDING OLDAL
Egyoldalas weboldal,
amelynek célja,
hogy a látogatóból érdeklődő vagy ügyfél legyen.
Ideális választás egy konkrét ajánlat fókuszba helyezéséhez. Egy hatékony megoldást amely támogatja az érdeklődők döntését.
A SZOLGÁLTATÁS TARTALMA
45 perces online konzultáció a célok és az üzenet átbeszélésére
domain név és tárhely ügyintézés
átgondolt felépítés, amely végigvezeti a látogatót
cselekvésre ösztönző gomb(ok)
kapcsolatfelvételi vagy jelentkezési űrlap
letisztult, egységes megjelenés
mobilra és tabletre is optimalizált kinézet
alap keresőbarát beállítások
technikai beállítás és élesítés (domain név és tárhely)
BEMUTATKOZÓ WEBOLDAL
A bemutatkozó weboldal 4-6 oldalból áll és segít megmutatni, ki vagy Te, mivel foglalkozol, és miért érdemes melletted dönteni.